Mi szükséges egy Barista tanfolyamhoz?

A cím alapján azt gondolod, hogy most arról fogok írni, hogy mi kell a jelentkezéshez. Neeeem!
A jelentkezéshez csak Te kellesz!
Én azt szeretném megosztani Veled, hogy ha elmész egy barista tanfolyamra, mit kell hogy láss, mivel kell dolgoznod, hogyan és milyen körülmények között kell tanulnod.

  1. Kávégép – hát ez alap! Ha nem látsz az oktatás helyszínén kávégépet, hogy fogod megtanulni a kávékészítést?! Nem viccelek! Hallottam már olyanról, hogy a teremben nem volt semmilyen felszerelés, kávégép sem! A tanulók az oktatóval együtt „cuccolták” be a 100 kilós gépet, az őrlőt, sőt még a csészéket is! J Na szóval az ilyen nem egy jó kezdet, egy kis tornaórával egybekötött barista tanfolyam!
  2. Őrlő – a kávégép mellett a másik fontos gép az őrlő, azt is meg kell tanulnod, hogy működik, hogyan kell beállítani, hiszen nem előre leőrőlt kávéból készül a legjobb kávé, ezt meg fogod látni és meg fogod kóstolni.
  3. Eszközök – minden típusú kávéitalhoz más-más csészéket, poharakat kell használni, tehát nem árt, ha minden fajtából van az oktatáshoz minimum egy garnitúra. Ezen kívül tömörítő, zaccfiók, kiöntők, és nem utolsó sorban latte art eszközök, mert ahogy nálunk is, bizonyos barista tanfolyamnál a latte art is része az oktatásnak.
  4. Alapanyagok – a szemes kávé a legfontosabb, ezen felül nyilván megfelelő mennyiségű tej készlet. Mind a kávéból, mind a tejből hatalmas mennyiségre van szükség az oktatásnál, hiszen a barista tanfolyamon nincs határ, addig kell gyakorolnod az espresso készítést, és a tejhabosítást, amíg az tökéletes lesz! Nem mondhatjuk azt, hogy bocs, elfogyott, úgyhogy majd gyakorolj tovább otthon. J Nem is mondjuk! J

Gyere és tanulj tökéletesen felszerelt körülmények között a barista tanfolyamunkon!

Jelentkezz most!

A Best-Mixer Iskolahálózat tagja

BestBarista 2021 - Minden jog fentartva
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram